Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A környezetvédelemért felelős államtitkár szerint mintegy ötmilliárd forint elég lehet a borsodi települések árvízi védekezésére.
Dr. Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár az Észak-Magyarországnak elmondta: ötmilliárd forintból meg lehetne előzni a borsodi árvizeket. Az előző kormány ideje alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem került sor 85 milliárd forintnyi termékdíj befizetésére, ami majdnem hússzor elég lett volna a védekezésre.
Illés szerint Felsőzsolca hatalmas veszteségeiért elsősorban a meggondolatlan beruházások felelősek. Egyes nagyáruházak építésekor feltöltötték az árteret, a víz az autópálya és a város felé terjedt tovább. Készülnek a tervek, melyek segítségével hasonló esetben vissza tudnák vezetni a Sajóba a vizet.